| A
Karcagi Sportegyesület rövid
története (1945-2005.) Az egyesület, illetve annak jogelődjei 1945-ben alakultak meg. Alig, hogy elhallgatott a fegyverropogás, máris megkezdődött a karcagi sport szervezése, újjáélesztése. Az elsők között a labdarúgás, valamint a birkózás állt talpra. A labdarúgás a mai fürdő területén kezdte meg bajnoki mérkőzéseit. Az öltöző, az úgynevezett Cédula-házban kapott helyett, míg a birkózók a mai ipartestület székházában kezdték meg edzéseiket. A birkózó sport a későbbiekben is az iparosok felügyelete, támogatása alatt maradt. Volt azonban még egy sportág az Ipartestület berkein belül, ami sajnos nem bizonyult hosszú életűnek, de néhány évig mindenképpen jelen volt a város sportéletében, ez pedig a boksz volt, az Építők Sport Club színeiben. A labdarúgó csapat először KMTE, vagyis Karcagi Munkás Testedző Egyesület, később Spartacus néven működött. 1946-ban egy új sportág honosodott meg városunkban, mely a kosárlabda volt. A fogékony fiatalok közül előbb a fiúk, majd a lányok is kedvet kaptak hozzá, s rövid idő alatt a KMTE színein belül versenyképessé váltak. A forradalom után 1959. hozott újabb fordulatot az Egyesület életében. Ekkor a Pedagógus Szakszervezet segítségével, támogatásával megalakult a Fáklya SE, mely a Spartacus anyagi gondjai miatt teljesen átvette a kosárlabda szakosztályt. A 60-as évek újabb sportágak és egyesületek megjelenését eredményezték. 1963-ban az ÁFÉSZ támogatásával beindult a sakk, a tájfutás, az asztalitenisz. Ekkor már jelen volt a városban az atlétika és a kerékpározás is. Ez utóbbi sajnos nem sokáig. Az atléták, a labdarúgók, a tájfutók, a birkózók, a sakkozók, előbb az ÁFÉSZ, valamint a MEDOSZ, a Vörös Meteor, a Spartacus fúziójából létrejövő KSZSE, a Karcagi Szövetkezeti Sportegyesület színeiben versenyeztek. Ekkor már 1966-ot írtunk. Jellemző, hogy a városban, ebben az időben már több egyesület működött, melyek elsősorban tömegsport célokat szolgáltak, bár előfordult egy-egy kimagasló eredmény. Ilyen egyesületek voltak, pl. az Üveggyár SC, Honvéd SE, a Traktor SE (a gépállomás keretein belül, később ebből lesz a SZIM gépgyár), 68-tól a Kórház SE. A Kutatóintézet SE működtette ebben az időben a női röplabda szakosztályt, míg a Fáklya továbbra is a kosárlabdának adott otthont. 1960 és 1970 között, szinte hihetetlen, de 11 nagypályás labdarúgó csapat játszott a városi bajnoki címért. 1970-ben alakult meg a KSZSE férfi kézilabda csapata a Technikumban, mely később az Ipari iskolába tette át székhelyét. Mielőtt továbbmennénk nézzük meg, ki hol végezte az edzéseit. A labdarúgást és a birkózást már érintettük. A focisták a Ligeti sporttelep elkészülte után végleges helyükre költözhettek. A birkózók nagy álma – miszerint állandó szőnyeget szerettek volna – soha nem teljesülhetett, az Ipartestület után a Kálvin 9., mostani nevén Kováts Mihály Általános Iskolában kaptak helyet. A Kosárlabdázók a Gimnázium tornatermében, a későbbiekben pedig a Gimnázium udvarán edzhettek, miután 1967-ben átadták a város első bitumenes pályáját. A kézilabdázók először salakpályákon, a Technikumban, a Kiskulcsosi Iskolában, majd az Ipari Iskolában, később a Zádor Úti Iskola bitumenjén vívták bajnoki mérkőzéseiket. Az asztaliteniszezők bázisa az Arany János Általános Iskola volt. A Sportcsarnok átadásával megteremtődtek a terem sportok számára az ideális feltételek a mindennapos edzésekhez, korszerű versenyek megrendezéséhez. Végezetül még egy fontos évszámot szeretnék megemlíteni, mégpedig 1980. július 14-ét, amikor is széleskörű, átgondolt és alaposan előkészített döntés után az Üveggyár SC, a KSZSE, a Fáklya, a Vörös Meteor, valamint a KÁTISZ egyesületeiből létrejött a Karcagi Sportegyesület, mely a város valamennyi versenysportját magába foglalta. Szakosztályai ekkor az atlétika, a birkózás, a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, az asztalitenisz, a sakk, a természetjárás, a tájfutás. A későbbiekben azonban megszűnt a természetjárás, az asztalitenisz, és a rövid ideig működő vívás is. Majd az évek során megalakult, először a karate, majd az úszó, később a duatlon-triatlon, az integrált és az autó-motorsport szakosztály is. Karcag, 2005. január 15. Szepesi Tibor |