Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

Debrecenbe látogatunk

Debrecenbe látogatunk

Rangadót játszunk a DEAC otthonában.

A labdarúgó NB III, Észak-keleti csoportjának 24. fordulójában az éllovas DEAC otthonában vendégszerepelünk. A DEAC jelenleg 51 ponttal vezeti a bajnokságot, míg mi 49 egységgel a harmadik helyről várjuk a vasárnap 16 órai kezdő sípszót. Urbin Péter csapata a legutóbbi három meccsét megnyerte, míg mi két sikert követően legutóbb a „kis Szpari” ellen ikszeltünk.

– Nincs különbség a riválisok között, jelen állás szerint még bármi előfordulhat – vezette fel a találkozót vezetőedzőnk, Varga Attila. – Nem gondoljuk túl a mérkőzést, úgy utazunk Debrecenbe, hogy jó lenne kapott gól nélkül lehozni a találkozót. Ha ezt megoldanánk, az minden bizonnyal azt jelentené, hogy meglenne a hőn áhított győzelem, hiszen szinte mindig betalálunk legalább egyszer az ellenfeleink hálójába. A DEAC egy nagyon jó csapat, ebben a bajnokságban pedig egyetlen sikert sem adnak ingyen, így senki nem mehet biztosra egyetlen csapattal szemben sem. Mi természetesen eddig is úgy álltunk hozzá, hogy minden meccset meg szeretnénk nyerni és továbbra is ez a célunk! Az eddigieket látva eddig mindenhol reális esélyünk volt a győzelemre, ami miatt bizakodó vagyok.

A két csapat őszi mérkőzését a karcagi Liget úti Sportcentrumban Győri Ábel és Dan-Marius Constantinescu góljaival 2–0-ra megnyertük.

Labdarúgás: NB III, Észak-keleti csoport, 24. forduló
DEAC–Karcagi SE
Debrecen, Egyetemi AC Sporttelep, v.: Szigetvári (Szabó, Szilágyi), 16.00.

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Cookie-k kezelése

Friss híreink

Hírek

Eredményes hetet zárt az utánpótlás.

Hírek

Egy szakaszgyőzelem mellett a zöld trikót is viselhették.

Hírek

A rangadó megnyerésével a tabella élére ugrottunk.

Hírek

Húsvét vasárnap sincs megállás a bajnokságban.