Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

Megfizettük a tanulópénzt

Megfizettük a tanulópénzt

A második félidőben azért már voltak biztató jelek.

Eljött a nap, amire tizennyolc éve vártunk Karcagon, újra NB II-es mérkőzést játszott csapatunk. Mint ismert, a 2024-2025-ös NB III-as pontvadászat Észak-keleti csoportjának megnyerése, majd az osztályozó sikeres megvívása után sikerült kiharcolnunk a feljutást. A másodosztály első fordulójában Mezőkövesden szerepeltünk, ahol kezdésként egy könnyűnek nem éppen nevezhető ellenfél várt ránk.

Jól mutatja a Nagykunságban tapasztalható futball lázt, hogy rengeteg szurkoló kísérte el a csapatot Matyóföldre, így a hangulatra sem lehetett panasz. Kissé megilletődve kezdtük a mérkőzést, az ötödik percben Engedi Márk hibája után Szalai József megszerezte a vezetést a hazai csapat számára. A tizennyolcadik percben ígéretes helyről végezhetett el a szabadrúgást a vendéglátó, ám Bertus lövését Engedi védte. A félidő derekára aztán felvettük a meccs fonalát, kisebb helyzeteket és szögleteket harcoltunk ki. A 39. percben ziccerbe került a Kövesd, Girsik Áron azonban káprázatosan vetődött bele a lövésbe. Az ellentámadásból Kovalovszki Máté tüzelt, Deczki azonban hatalmas bravúrral védett. A félidő végéhez közeledve újra nagyot hibáztunk, Sáreczki bombáját még védte ugyan Engedi, de a kipattanóból Szalai megszerezte a saját maga és csapata második gólját.

Helyzetváltással kezdődött a második játékrész, a házigazda lehetőségére, Girsik válaszolt, aki egy remek szóló végén a bal alsó kapufát találta telibe. Alig néhány perccel később Tarcsi Róbert fejelhetett, bólintása alig kerülte el a kaput. A találkozó ezen szakaszában egyértelműen ellenfelünk fölé nőttünk. A következő bomba Pap Zsolt nevéhez fűződött, de csak nem akart összejönni az a gól. A következő két lehetőség Szűcs Kristóf előtt adódott, de Deczki a helyén volt. A játékrész derekán hármas cserével próbálta még inkább felrázni a csapatot Varga Attila vezetőedző. A 69. percben a Kövesd előtt adódott újabb ziccer, ám a labda a felső lécen csattant. Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Bodor Zoltán tálalt Pap elé, de kapáslövése elkerülte a kaput. Több gól már nem esett, így kikaptunk Mezőkövesden, ellenben a második félidőben mutatott játékra lehet építeni.

– Tanulópénz volt ez a mérkőzés – vélekedett a lefújást követően vezetőedzőnk, Varga Attila. – Nyilván nem mindegy, hogy egy újonc csapat miként áll bele a mérkőzésbe. Ezt a tanulópénzt be fogjuk építeni a mindennapjainkba és tanulni fogunk belőle. Készültünk valamire, de két nagyon súlyos egyéni hibát követtünk el a védőzónában, amit ezen a szinten megbüntet az ellenfél. Nem mindegy egy újonc csapatnak, hogy már az ötödik percben hátrányba kerül. Próbáltunk felállni ebből a pofonból, ám lélektanilag a legrosszabb pillanatban elkövettünk egy újabb nagy hibát. Úgy mentünk ki a második félidőre, hogy nem érdekelt minket, hogy 2–0 az eredmény, meg akartuk fordítani a játék képét, és szerezni legalább egy pontot. Ez benne volt a játékban, mivel rúgtunk két kapufát, ugyan a Kövesd is eltalálta azt egyszer. Talán azt tudom összefoglalásként elmondani, hogy a helyzeteket be kell lőni és hátul nem szabad elkövetni ekkora egyéni hibákat. A játékkal elégedett vagyok, hiszen nagyon sok pozitívum volt a látottakban, de ezen a szinten ilyen egyéni hibákat nem szabad elkövetni.

Labdarúgás: Merkantil Bank Liga, 1. forduló
Mezőkövesd Zsóry FC–Karcagi SC 2–0 (2–0)
Mezőkövesd, Városi Stadion, v.: Katona (László, Topálszki).
Mezőkövesd: Deczki – Csirmaz, Szalai (Bartusz, 90.), Lőrinczy (Pintér, 64.) Sáreczki (Saja, 64.), Vidnyánszky (Kovalenko, 74.), Zachán, Bertus (Zvekanov, 90.), Csörgő, Vajda, Varjas. Vezetőedző: Csertői Aurél.
Karcag: Engedi – Kovalovszki, Székely (Kaye, 76.), Szakács (Sain, 64.), Tarcsi (László, 80.), Sághy, Girsik, Fazekas, Hidi (Vida, 64.), Szűcs (Bodor, 64.), Pap. Vezetőedző: Varga Attila.
Gól: Szalai (5., 43.).

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Friss híreink

Hírek

Nem sikerült itthon tartanunk a pontokat.

Hírek

A bajnokság egyik legfizikálisabb csapata érkezik.

Hírek

Ismét hazai pályán szerepelünk.

Hírek

Duplázott az U12 és az U13, ismét kitömte ellenfelét az U14.