Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

Újabb rangadó következik

Újabb rangadó következik

Húsvét vasárnap sincs megállás a bajnokságban.

A listavezető és egyben címvédő Putnok érkezik Karcagra a labdarúgó NB III, Észak-keleti csoportjának 25. fordulójában. A két együttest mindössze egyetlen pont választja el egymástól a tabellán. A bajnoki cím szempontjából fontos találkozó következik, hiszen legutóbb 2024. október 6-án kaptunk ki éppen aktuális ellenfelünk otthonában. Ami a tavaszt illeti, öt győzelemmel és négy döntetlennel a hátunk mögött várjuk a folytatást, míg a Putnok kilenc meccset nyert zsinórban, amiből jól látszik, hogy nem lesz könnyű dolgunk.

– Ezen a meccsen nem csak a három pontért játszunk, ez a mérkőzés többről szól – vezette fel a találkozót vezetőedzőnk, Varga Attila. – Két élcsapat csap össze, egy olyan ellenféllel találkozunk, amelynek az idei teljesítménye elismerésre méltó, egy igazán jó egyletről beszélünk. Szeretném viszont kiemelni, hogy tizennégy mérkőzés óta veretlenek vagyunk. A csapat jól teljesít, remek munkát végeznek a srácok, nagyon büszke vagyok rájuk. Felkészülten várjuk a találkozót, tudjuk, hogy mi a terv, amit remélhetőleg meg is tudunk majd valósítani. Készen állunk!

Labdarúgás: NB III, Észak-keleti csoport, 25. forduló
Karcagi SE–Putnok FC
Karcag, Liget úti Sportcentrum, v.: Katona (Sinkovicz, Kovács II.), 17.00

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Cookie-k kezelése

Friss híreink

Hírek

Tovább nyújtottuk a veretlenségi sorozatunkat.

Hírek

Egy jó formában lévő ellenfélhez látogatunk.

Hírek

Nem volt könnyű dolgunk a Füzesabony ellen.

Hírek

Kiszámíthatatlan ellenfél érkezik.