Hírek

NB III., Utánpótlás, Női foci

Varga Attila: minden tőlünk telhetőt megteszünk a céljaink eléréséért

Varga Attila: minden tőlünk telhetőt megteszünk a céljaink eléréséért

Szerdán a Zalaegerszeg ellen lépünk pályára.

Nyolc felkészülési mérkőzést játszott csapatunk, melyek során elsősorban nem is az eredmény, hanem az elvégzett munka dominált. Gőzerővel készülünk ugyanis a február 26-i Zalaegerszeg elleni MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőre.

Hosszú, kemény felkészülésen vagyunk túl – értékelte a mögöttünk hagyott időszakot csapatunk vezetőedzője, Varga Attila. Az első két hétben tudatosan nem játszottunk mérkőzéseket, fizikai és erőnléti edzéseink voltak. Összegezvén, az első három hét alatt, a négy meccset is idevéve, huszonhét edzésünk volt, miközben a találkozóinkat meg is nyertünk. Ezt követően a frissesség még hiányzott, de ez nem meglepő, érthető volt a visszaesés. Megkapta a csapat a terhelést, elvégeztük azt a munkát, amit elterveztem. Az edzőmérkőzéseken is kiadtak magukból mindent a srácok, éppen ezért nem lehet panasz rájuk.

Persze szemeink előtt nem csak a kupameccs lebeg, hiszen a bajnoki tabella második helyéről várjuk a folytatást, mindössze egyetlen ponttal lemaradva az éllovas DEAC mögött, ám az biztos, hogy nem lesz könnyű a tavasz.

465030273 584372617276256 2435621649907306448 n

Egy jó és stabil csapatot látok – folytatta a tréner. – Megbízható gárda vagyunk egyre több tapasztalattal, hiszen megmaradt az állandóság, ami fontos ahhoz, hogy meglegyen a folyamatos fejlődés. Van két új játékosunk, akik magasabb osztályból érkeztek, de az elmúlt fél évben alig játszottak, ezért náluk még érezhető a meccsritmus hiánya, de biztos vagyok benne, hogy velük még tovább erősödtünk. Mostantól már nincsenek barátságos meccsek, a szerdai kupameccstől kezdve már a tétről, az esetleges bravúr továbbjutásról, majd a pontok megszerzéséről szólnak a mindennapjaink. Egy olyan csapatot szeretnék látni tavasszal, amely folytatja azt az utat, amit megkezdett, egy olyat, amely minden tőle telhetőt megtesz a pontok megszerzéséért, a győzelemért, a céljai eléréséért.

Jogosan vetődik fel a feljutás kérdése, ám erről talán még mindig korai beszélni.

Minden egyes mérkőzés és megszerzett pont kulcsfontosságú lesz tavasszal, mivel nem lehet tudni, hogy mi fog történni a szezon végéig – zárta a beszélgetést Varga Attila. Mindenki azért fog dolgozni, hogy meglegyen a feljutás, de nem gondolom azt, hogy most még erről kellene beszélnünk.

A Zalaegerszeg elleni kupamérkőzés február 26-án, szerdán 13.00 órakor kezdődik.

Kapcsolat

Karcagi Sport Egyesület - KSE
  www.karcagsport.hu
   info@karcagsport.hu
   Karcag, József Attila út 1.
  +36 70 321 9662

Cookie-k kezelése

Friss híreink

Hírek

Van még hová javulni.

Hírek

Nem bírtunk az NB I-es ellenféllel.

Hírek

Balla Zsolt értékelte az U11-es csapat idényét.

Hírek

Világranglista pontokat szerzett a csapat.